Spartan Super Tokaj 2016 beszámoló
A hétvégén Tokajban megrendezésre került a Spartan Race versenyek újabb állomása a Tokaj Super. Csapatban mi is nekivágtunk az eseménynek, az alábbiakban a beszámolómat olvashatjátok.
Spartan Race
A manapság egyre ismertebb akadályversenyek hazánkban legnépszerűbb variációja. A közösségi oldalakon és videómegosztókon rengeteg fénykép és videó kering a versenyről. Többnyire mindenki hallott róla, vagy van is ismerőse aki ilyenen részt vett.
A verseny
A Super kategória legalább 13 kilométer távot jelent minimum 25 akadállyal.
A többségünknek ez volt az első Spartan versenye. A Spartan Race hazai facebook oldala a versenyt megelőző komoly esőzések miatt az „eddigi legnehezebb hazai versenynek” minősítette a mostani futamot.
Az élmény
Társasággal elmenni egy ilyen eseményre szerintem jó hangulatú program. Egymást bíztatva, segítve az akadályoknál végigversenyezni egy ilyen eseményt maradandó emlék lesz.
A kilátás és a helyszín valóban csodás volt. A hegyekről néhol már festői szépségű volt az őszi táj.
A nap során sok jófej emberrel „összefutottunk”, jókat lehetett röhögni. Sokan igazi bajtársak voltak, ha kellett segítettek idegeneknek is egy-egy akadálynál, vagy adtak a vizükből.
Túl a mosolyhegyen
A pozitív élményeken túl több igen „érdekes” benyomásom is volt. Megmondom őszintén, hogy gondolkodtam is rajta, hogy írjak-e erről valamit. Én is úgy mentem oda, hogy biztos az egész egy nagy buli, meg biztosan nagyon kemények az akadályok, de profi szervezéssel egy hatalmas élmény, ami vár mindenkit.
A verseny után már azon gondolkodtam, hogy nem is írok erről semmit, hisz könnyű kritizálni bárkit, de úgy döntöttem, hogy pár gondolatomat mégis megosztom itt mintegy kitekintésként és gondolatébresztőnek szánva, mert ha csak egy ember is elgondolkodik, ezeken akkor már megérte.
Látom, hogy sokan igen elvakultan rajonganak a Spartanért. Lehet nekik néhol nem fog tetszeni, bár nagy eséllyel nem ők többségben az olvasóim.
Weekend warriorok bukása
A weekend warrior az angol szlengben, aki hét közben (vagy úgy általában) nem edz semmit aztán hétvégén nagyon meg akarja mutatni. Részt vesznek mindenféle sportokban és jobb esetben hétfőn sajgó testtel ülnek az irodában, vagy ha a szerencse is elfogy magas gyakorisággal szednek össze mindenféle sérüléseket. Sajnos, ha valaki edzetlen és felkészületlen, akkor mindenféle veszélynek jobban ki van téve.
A rendezvényen is sok ilyen résztvevőt lehetett látni. Igaz, hogy a szervezők szerint a részvételnek nincs semmi kritériuma, csak hogy te egészségesnek mondd magad és írd alá a nyilatkozatot. (amiben minden kb minden jogodról lemondasz és a szervezők mossák kezeiket…)
A futam alatt többször láttam embereket akik csak gubbasztottak a sárban, vagy éppen kimerülten vártak valamiféle segítségre, Isteni útmutatásra. Igaz, hogy egy akadálynál körbementünk az Áldó Jézus szobor körül, de többeknek kevés volt az áldás.
Volt olyan lány, akit három ember nagy nehezen tolt át egy mindössze méter húsz magas (!) palánkon. Volt aki odajött segítséget kérni, mert nem bírta felvenni a zsákját a cipelés előtt. Férfiakat is láttam csoportosan nagy balesetveszélyben egymást áttaszigálni egy-egy palánkon.
Ez persze szerintem sem a szervezők hibája. (Maximum az erőteljes marketinggel, amivel szinte mindenkit csábítanak.) Sajnos sokan túlvállalják magukat és a dicsőség, elismerés, vagy kalandkeresésé miatt nagyon minimális felkészültséggel vágnak neki a hétvégének.
Baj van, ha baj van
Amiben a szervezés ordító hiányosságait látom, az, hogy nagyjából semmire se készültek fel, és ha probléma volt igen nehezen és nyögvenyelősen sikerült azt orvosolni.
Balesetveszély
Sajnos a kimerült embereken kívül több sérülést is láttam.
Hozzáfűzném, hogy nem az elkeseredettség beszél belőlem. Nem sérültem meg és az ismerőseim közül is mindenki egyben van. Az akadályoknál se volt gondom a dárdadobást leszámítva.
Miért gondolkodj el?
A jogosítványos elsősegélyen túl egészségügyi végzettségem van, dolgoztam traumatológiai klinikán is, láttam és dolgoztam elég sokféle sérülttel, akik változatos módon szenvedek balesetet.
Ilyenkor mások bőrén láthattam a következményeket.
Elszomorított, hogy a szervezők ennyire elbagatelizálták a kockázatokat. Mintha minimális ismereteik se lennének, hogy az egyes feladatok milyen sérülésveszélyt rejthetnek.
Az egyik akadálynál egy külföldi ember előttem mászott, elég szerencsétlenül esett le. Jó darabig ott feküdt a sárban, az önkéntesek hívtak segítséget és biztos valamikor jött is, de amíg ott voltunk semmi nem történt. Sajnos semmi kompetenciát nem láttam a mentésben, vagy az elsősegélyben.
Az utolsó akadályok előtt jó órát(!) vártunk a hegyen. Vizes ruhában hosszú sorban míg be nem sötétedett. Nyilván itt mindenki kihűl és a versenyláz is alábbhagy. Ilyenkor már a Spárta fanatikusok se értik, hogy egy időre mért versenyen hogy lehet ekkora várakozás. Sokan itt már teljesen elkészültek az erejükkel.
Mielőtt elkezdtem mászni épp láttam, hogy az egyik előttem levő lezuhan az akadályról. Jó nagy csattanás a betonon. Nem érdekes, hogy egy szőnyeget sem sikerült az akadály alá tenni?
A bányatavon való átkelésnél ott levő segítők bőszen üvöltöztek a tó mellett. Mást nagyon nem láttam, hogy csináltak volna. Persze jó a motiváció,meg hát ez itt a Spárta kérem szépen. Nekem Gunnery Sergeant Hartman jutott eszembe mikor nekivágtam az akadálynak.
A tavat (amiben fürdeni is tilos egyébként) lehet jó lett volna valamennyire kibólyázni a haladáshoz, mivel néhol fél méter feletti köveknek lehetett nekimenni az átláthatatlan vízben.
Bízom benne, hogy a szervezőknek itt voltak valahol az illetékes és képzett embereik, akik azonnal felismerték volna, hogy mikor kell beavatkozni és szakszerűen végezték volna a vízből mentést, vagy ha kell egy reanimálás se lett volna gond!
Biztosan az ordító Hartman nagyon figyelte mikor kell ugrania…
A párhuzamos korláton egy weekend warrior a nagy biztatás közepette derekasan küzdött, de esélytelen volt, hogy továbbmenjen. Ennek ellenére csak bíztatták, miközben olyan pozícióban lógott ott, hogy azt néztem mikor megy ki a válla. Ő ott megúszta, viszont a másik vállsérült párja panaszkodott a facebookon, hogy 2 óra alatt vitték csak el a mentők.
A szervezés szintje, avagy mit kapsz a pénzedért
Legyünk őszinték itt egy hatalmas rendezvénysorozat állomásáról volt szó, ahol jó pár tíz millió forinttal tudtak gazdálkodni.
Ha egy ötszáz fős faluban tartanak sportnapot, akkor ott nyilván limitáltak az anyagi, vagy akár szakmai erőforrások.
Valamiért azt látom, hogy az emberek a marketinggépezet hatására teljesen elveszítetik az objektív szemléletüket és észre se veszik, vagy nem is zavarja őket, hogy ennyit kapnak a pénzükért.
Egyébként a reklámanyagokat kitűnően megcsinálják. Nem véletlen, hogy sokan szinte valllásos áhítattal járnak a versenyekre.
A frissítés
Mesés volt, vagyis hol volt, hol nem volt. Ha azt veszem, hogy egy maratont mondjuk átlag négy óra alatt lefutnak akkor ott mennyi frissítés van? Ezen a Spartanon (ahol van olyan is aki a négy órás időnek másfél, kétszeresét is eltöltötte) két alkalommal volt frissítő. Lehetett választani, hogy kérsz vizet, vagy nem. Semmi mást nem adtak, van akinek víz se jutott, van aki háromnegyed órát várt rá.
A pálya
A pálya úgy volt kiépítve, hogy volt, hogy kilométereken át semmi akadály nem volt. A Katlan közelében ahol volt közönség sorakoztak a látványos akadályok. Ami nem volt olyan trendi azt szépen elrejtették fent a fák között.
A versenyen nem volt létszámkorlát és a feladó résztvevőket se hozták le a hegyről.
Az egyetlen(!) mobil WC persze szerepel a videóanyagban, de 4 ezer emberre lehet ez szűkös. Persze értem,hogy Spárta meg minden. De valaki takarított a futam után az erdőben?
A finish line
A nagyon menő kapu alatt úgy bujkáltunk át. Előtte mindenhol látja az ember, hogy milyen szép, de itt épp összeomlott mint egy lyukas gumivár.
Megkaptuk utána a befutó érmet. Már itthon vettük csak észre, hogy ez se egyforma. Persze ott alig volt világítás, így nehezen is láthattuk volna meg.
A sportérték
Az eredmények összehasonlíthatatlanok. Nem egyforma súlyt visznek a versenyzők, a kúszásnál van aki olyan részen megy, ahol elég négykézláb menni. A büntetőt is vagy megcsinálják, vagy nem. A legmegdöbbentőbb az volt, mikor egy elvileg egyéni feladatot hárman hajtottak végre. Van, aki lehet több mint egy órát kényszerből vár, van aki semmit.
Több kritikát nem akarok írni, a Facebookon az eseménynél rengeteg visszajelzés olvasató a csomagmegőrzésen, az időméréses problémákon át a különféle sérülésekig.
A csapat
Nagyon örülök, hogy mindannyian éppen és egészségesen értünk haza. A versenyt megelőzően néhány szabadtéri edzéssel is készültünk, így az gondolom, hogy nem voltak irreális elképzeléseink és nem ért minket nagyon váratlan feladat.
Büszke vagyok mindenkire, hogy ilyen körülmények között is többnyire végig jó hangulatban és összetartóan versenyeztünk.
Összességében véve egy gyönyörű helyen, jó társaságban együtt küzdhettünk a sajnálatos módon felkészületlen, néhol már igénytelen szervezés mellett.
Bízzunk benne, hogy nem csak a sérültek fognak elgondolkodni a hétvége után és a jövőben a marketinggépezet és a jogi háttér (jogi védelem a szervezőknek) mellett egyre több minden lesz professzionális a szervezésben.
Üdv: Máté
Találatok: 2991