Gyűjts velünk 2022 Beszámoló

Kategória: Blog
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 5.00 (2 Votes)
Gyűjts velünk 2022 Beszámoló - 5.0 out of 5 based on 2 votes

gyermekITO adomany2022Véget ért az évünk utolsó jelentősebb eseménye! Sikerült folytatnunk a hagyományt és egy fantasztikus karitatív akcióval zártuk az évet.

 

 

 

 

 

Társadalmi felelősségvállalás

 „A bölcs ember nem halmozza fel kincseit, hiszen minél többet ad másoknak, annál többje lesz neki is.”

Fontosnak hogy ez a csapat nem csak egy rakás ember, akik összejárnak vasgolyókat emelgetni. Egy remek közösség alakult ki és megvan bennünk a hajlandóság, hogy lehetőségeinkhez képest jót tegyünk.

2016 –ban volt az első adománygyűjtésünk, majd 2017-ben elindultak a „Gyűjts velünk” akciók.

Itt célul tűztük ki, hogy beteg és rászoruló gyermekeknek komolyabb tárgyadományokat adjunk Karácsony előtt ajándékba.

2017-ben, 2018-ban és 2019-ben ezek az akciók nagyon sikeresek voltak.

2019 óta minden évben adakoztunk a Szegedi Gyermekklinika Intenzív Osztályát támogató alapítvány számára. (Kisgyerekek is lehetnek nagybetegek Alapítvány).

Az idei akció

Magasra tettük a lécet, mert célul tűztük ki, hogy idén is mindkét helyre tudjunk gyűjteni.

Végül 368,9 ezer forintot jött össze!

A pénzt két helyre költöttük el.

Egy rákos kislány számára sikerült kicsit szebbé tenni a Karácsonyt, mivel egy olyan notebookot kapott ajándékba, amit a jövőben sokáig használni tud. Az átadásra egészségügyi okok miatt az anyukája jött el.

jotekonysag atadas 2022

A gép vásárlása után fennmaradó 139 ezer forintot az alapítvány számára ajánlottuk fel.

gyermekITO adomany2022

Záró gondolatok

Várakozásaimon felül sikerült a gyűjtés.

Köszönöm szépen mindenkinek, aki tudott adományozni, vagy bármi más módon hozzájárulni ehhez a projekthez.

Méltó módon zártuk az idei évet!

Üdv: Máté

Találatok: 511