Szemétszedő akciónk a Föld napja jegyében
Most hétvégén volt a Föld napja, melynek jegyében egy szemétszedést szervezett a klub. A blogban a beszámolót olvashatod.
Föld napja
A Föld napja egy méltatlanul háttérbe szorult ünnepnap. A nemzetközi kezdeményezést Magyarországon elvileg 1990 óta tartják.
A Föld napja mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet környezetünk megóvásának fontosságára.
Mivel ezt a kérdést jelentős társadalmi problémának tartom idén is szerettem volna, hogy valamit tegyünk. Két korábbi évben már végeztünk faültetéseket egyébként.
Szemét
Valamennyi fejlődés van ezen a téren. A szelektív kukák használata és a komposztálás is terjedt az elmúlt években. Bár szerintem még bőven van hová fejlődni ezen a téren társadalmi szinten.
Első lépés talán az lenne, hogy belássuk a szemetelés mellőzése, a tudatos hulladékgazdálkodás mindenki közös ügye és lehetőségei szerint ezért napi szinten tenni kell(ene) egy kicsit.
Saját tapasztalatom, hogy mióta amit lehet szelektíven dobok ki és komposztálok is, a szemét mennyisége töredékére csökkent.
Ezt nyilván nem kötelező, de a köztéri szemetelés illegális. Mégis komoly „hagyománya” van.
Idei akciónk
Kerestünk több helyszínt, végül a körtöltés oldalában kezdtük el a szemétszedést. Igazából az előzetes „szemlézés” után azt hittem gyorsan felszedjük azt a mennyiséget, és át tudunk menni máshová is,, de amikor elkezdtük szedni, csak sorra teltek a zsákok.
Az eső is rákezdett ennek ellenére egy szép kis csapat derekasan dolgozott. Jó húsz zsák szemetet biztos összeszedtünk és a területet sikerült megtisztítani!
Záró gondolatok
Nagyon büszke vagyok a társaságra, hogy ilyen rossz időben is eljöttek ennyien.
Gesztus értékű tettként tartom igazán fontosnak ezt az akciót. Tudom, hogy nem szedtük fel az egész városban a szemetet, de ha mindenki egy kicsit tesz, akkor az egyre nagyobb erőt és egyre nagyobb tudatosságot jelent majd.
Bízom benne, hogy egyre több hasonló kezdeményezés lesz a jövőben és egyre több ember gondolkodik el!
Üdv: Máté
Találatok: 569